kedd, február 24, 2009

Gondolkodtam, elmélkedtem

Sokszor hallunk olyat természetgyógyászoktól, hogy az ember CSAK a kezeléstől nem fog meggyógyulni. Neki is aktívan részt kell venni a gyógyulási folyamatban. Tőlem is sokan kérdezik, hogy ezt hogyan gondolom és ugyan hogyan tudna Ő részt venni, pláne aktívan. Nem ért Ő ezekhez a dolgokhoz, és ráadásul azért jár hozzám, hogy segítsek. Ez így is van. Segítek, legjobb tudásom szerint. Csakhogy, ez nem olyan egyszerű.
Csak lassan tanulunk. Amit spirituális énünk kiszab nekünk, mindent meg kell tanulnunk, de nem mindenki ugyanazt és ugyanabban az időben. Van akinek a türelmet, van akinek a megbocsájtást, van akinek az elengedést kell megtanulnia. Van olyan hogy a félelem, vagy büszkeség leckéje a feladat. Csak így lehetünk összhangban lelkünk parancsaival.
Ez nem azt jelenti, hogy azt teszem és akkor, ami nekem tetszik, mert a lelkem azt parancsolta!
A betegség mindig konfliktus eredménye, a célja pedig az, hogy az önromboló viselkedést feladjuk. Az Élet megpróbál rávenni arra, hogy ne az egónk befolyásoljon Bennünket. Szerencsére nem egy próbálkozási lehetőséget kaptunk, nem azonnali drasztikus és esetleg fájdalmas lépéssel, hanem lassan, fokozatosan.
A betegség célja, hogy rábírjon minket a hibás viselkedésünk feladására. Esélyt ad arra, hogy minél gyorsabban fejlődhessünk. Tehát a betegség nem egy szükséges rossz, hanem egy segítség. Sokszor először a lelket, a személyiséget kell meggyógyítani, azután a testet.
Biztosan más is tapasztalta már, ha valamilyen problémájával nem foglalkozott - könnyebb volt a "szőnyeg alá söpörni" - megoldás helyett, akkor nehezebb helyzetben kellett megoldania. Nehezebb leckét kapott.
Az is előfordul, hogy tükröt tartanak nekünk. Hogyan? Az ember sokszor valamely domináns ember befolyásának nyomait viseli. Ez persze nekünk nem szimpatikus, nem tetsző viselkedés. Ilyenkor a "hasonló a hasonlót elutasítja". Ekkor fel kell ismernünk a nem tetsző tulajdonságot, viselkedési formát és fel kell oldani a hatásait.

A modern orvostudomány ezzel nem tud mit kezdeni, mert nem a betegségek kiváltó okaival, hanem a tünetekkel foglalkozik. A tünetek pedig nem múlnak el addig, amíg nem oldjuk meg a problémát. Lehet hogy abban az időszakban, amíg a gyógyszert szedjük csökkennek, mert akkor a szervezet reakcióit elnyomjuk. Más formában megjelenhetnek. Természetesen nem tud a természetgyógyászat megoldani bizonyos akut eseteket, de preventíve és krónikus esetekben sokkal többet tud tenni, mint az orvostudomány. Illetve eredményesebben.
Bár vannak olyan akut problémák is, amikor nem lenne szükséges a gyógyszer, csak a nyugalom és a pihenés, 1-2 liter gyógynövénytea. Ettől a lélek és a test is helyreállna.

Számomra ebből következik, hogy a betegségre szükség van mivel lényeges hibáinkhoz vezet el. Javítani próbál, tanít.
Javítsuk meg, foglalkozzunk Lelkünkkel, vagyis saját magunkkal! Teljesen mindegy milyen feladatunk van, tegyünk meg mindent lelkünk gyógyulása érdekében!

Szép napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Kineziológia

A kineziológus módszere rendkívül egyszerű: néhány kérdés, és a válaszokat az izmok finom érintésével (izomteszttel) keressük és fejtjük meg. A kezelés során a kliens aktívan együttműködik a kineziológussal.

A kineziológia foglalkozik:
  • párkapcsolati gondok,
  • félelmek,
  • megfelelési kényszer,
  • anyagi gondok hárítása,
  • agresszivitás,
  • pánik,
  • szorongás,
  • depresszió,
  • képzelt betegségek,
  • szülő-gyermek konfliktus,
  • bármilyen lelki eredetű zavar,
  • rögeszme
A gyermekeknél
  • tanulási nehézségek,
  • szorongás,
  • éjszakai félelem,
  • kifejezőkészség blokkolása,
  • félelem az iskolai megfeleléstől,
  • hiperaktivitás
  • vagy pedagógustól,
  • indokolatlan sírás
A szülőktől, nagyszülőktől örökölt viselkedésminták, valamint a gyermekkorban átélt negatív élmények erőteljesen befolyásolják az életünket, mindennapjainkat, a kineziológia segít megérteni, és átformálni, majd pozitív, építő jellegűvé, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tenni életünket.
Mindig fontos a megértés, felismerés, mert ennek segítségével éljük át az „aha” élményét, mely pillanattól kezdve a régi minta nyomasztó hatása megszűnik, megvilágosodik a feladat megoldása, és lehetőség van új, építő jellegű viselkedésminta megvalósítására.

Az ember a feladatai elvégzésére képes ráfókuszálni, kihívásoknak éli meg azokat, nem problémáknak, gondoknak.

Foglalkozom
  • felnőttekkel
  • gyermekekkel 6 éves kortól,
  • a 6 év alatti gyerekeknél az édesanyán keresztül tudjuk oldani a probléma hátterében lévő blokkokat.

A One Brain gyengéd, kíméletes, személyiségfejlesztő módszer. Cél a stresszhelyzetben egymástól elkülönülten működő agyféltekék összekapcsolása, összehangolt működése.

Nagy Andrea
06-20/352-8612

Bp. VII. ker. Rákóczi út 38. 4.em. ( a Blaha Lujza térnél a Corvin áruházzal szemben!)Kapukód: 30 (Biztonsági okokból dupla kapu van, ezért mindkét kapunál be kell ütni a kódot és szokás szerint föntről nyílik)Megközelíthető: 4-6-os villamossal, 7, 173, 78-as busszal. Piros (2-es) metró.